Az esküvőszervező is csak ember...

2012.07.18.

Bármilyen szép szakmát választ is az ember, nem mindig leányálom a művelése. A legutóbbi júliusi esküvőmön épp a templomban álltam. A vendégek elkezdték elfoglalni a helyeiket, előrevittem a keresztet az oltárhoz, kiosztottam a sziromszóró kosarakat a koszorúslányoknak, a pár kint várakozott a bevonulásra, amikor a lenémított telefonom zizegni kezdett a táskámban. A férjem hívott. Sejtettem, hogy gáz van, soha nem telefonál, amikor esküvőn vagyok. Szia Szívem, ne haragudj, hogy zavarlak, nincsen semmi baj, csak itt vagyunk a gyerekkel a kórházban, meg fogják műteni, de jól van, ne izgulj. Tessék??? Na, itt kellett letennem a telefont, mert el kellett indítanom a párt és a szülőket a bevonuláshoz. A szertartás kezdete után, mikor volt egy kis időm beszélni, megtudtam, hogy a gyerekemet kora este műtik meg, elharapta a nyelvét, olyan szerencsétlenül, hogy össze kell varrni, ráadásul az altatás miatt egy éjszakát bent tartják a kórházban.

Eddigi pályafutásom leghosszabb esküvője volt… Az egyik oldalon a pici gyerekem a kórházban, a másik oldalon egy pár, akik életük egyik legfontosabb eseményét élték meg, a bizalmuk, amivel a kezembe adták ennek megszervezését és az álmuk, ami megvalósításra várt. Természetesen végigcsináltam az esküvőt, mi mást tehettem volna, közben forró dróton tartottam a kapcsolatot a családommal, akik mind a gyerekem mellett voltak.

Sok szó esik arról, hogy mekkora felelősség esküvőt szervezni, hogy milyen gondosságot és felkészültséget igényel és, hogy nem lehet hibázni. Minden esküvőszervező tanfolyam tananyagában szerepel, minden szakmai konferencián előkerül, számtalan cikkben olvasható.

Az ember akkor tudja meg, hogy valójában mit is jelent ez, amikor legszívesebben csapot-papot otthagyna, de nem teheti meg, amikor úgy kell mosolyogva tökéleteset nyújtania, hogy közben az óráját nézi, mikor tolják ki a gyerekét a műtőből. Ilyenkor csak a felkészültség és a rutin segít és persze azok a szolgáltatók, akik az esküvő napján a szervező mögött állnak és egy ilyen helyzetben különösen mindent megtesznek azért, hogy a munkájukat maximális odafigyeléssel végezzék. Ezúton is köszönöm nekik, hogy végigcsinálták velem ezt az esküvőt és elnézték nekem, hogy szokásomtól eltérően nem kicsit voltam dekoncentrált. Hiába, az esküvőszervező is csak ember…

komment

Címkék: esküvőszervező

Érdekel az esküvők világa, esetleg házasodni készülsz? Érdekes hírek, hasznos tanácsok egy esküvő­szervező tollából.

Címkék


süti beállítások módosítása